Árokszállásy Zoltán

Árokszállásy Zoltán

Dr. Árokszállásy Zoltán (1912-1981) a miskolci gombászélet alapitója volt, aki számos és még ma is működő gombaismerőt, szakértőt nevelt. Több nemzedék tanulta tőle a földrajzot és a Diológiát a miskolci Református Fiugimnáziumban, illetve a Földes Ferenc gimnáziumban. 32 éves tanári pályafutása alatt többüknek adott természetismeretéből és természetszeretetéből.

1953-ban a Dr. Hortobágyi Tibor szerkesztette Növényhatározó gombákról szóló fejezetét irta meg. 1959-ben gombaszakértői képesitést kapott, és 1963 óta az Országos Erdészeti Egyesület Mikológiái és Faanyagvédelmi Társaságának tevékeny tagja volt. Nagy szerepe volt a Társaság miskolci csoportjának létrehozásában és működtetésében is.

15 évig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei TIT Biológiai Szakosztályának elnökeként is jelentősen kivette részét az ismeretterjesztésből.

Több közleménye jelent meg a Bükk élővilágáról, ezek közül legjelentősebb az, amelyben összefoglalta a Bükk fenyveseinek gombavilágát (Búvár, 1961. évfolyam 4. szám).

A közélet aktiv munkásaként 1950-től mint tanácstag, közreműködött a megye természeti értékeinek védelmében, a Bükki Nemzeti Park létrehozásában.

Répási Gábor

Árokszállásy Zoltán

Dr. Hortobágyi Tibor - Dr. Árokszállásy Zoltán - Dr. Bánhegyi József:

Növényhatározó - 1952; 1955; 1962

 

Dr. Hortobágyi Tibor - Dr. Árokszállásy Zoltán - Dr. Bánhegyi József:

Baktériumok - mohák - 1968

 

Répási Gábor:

Megemlékezés Dr. Árokszállásy Zoltánról

(Mikológiai Közlemények - Clusiana, 20. évf., 1. szám, 42. oldal) - 1982

Holdfázis

Hold a harmadik negyedben
Hold a harmadik negyedben
22 napos
Powered by Saxum

Látogatóink száma

0464472
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
A hónapban
Múlt hónapban
Összesen
44
62
302
463579
1880
2772
464472

Az Ön IP címe 18.225.175.247
2024-10-24 21:30
"A vadászat többek szemében a férfiasság, az erő, a hatalom szimbóluma is. A vadászok azt tartják, hogy a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában."
Bársony István
A vadászathoz idő kell, csend, békesség, ködpárás hajnalok, hernyó az ágon, őszapó rebbenése vagy erdei szalonka korrogása.
Szarvasbogár a tölgylombon és ezer apró nesz körben a szarvasbôgéssel teli erdôben.
Ha mellesleg még lőhetünk vagy tanulhatunk is valamit - az már ajándék!